HTML

20 milliót egy év alatt

A blog 1 év időtartamra jött létre, tehát 2011 januárjában halálra ítélem. Ugyanis addigra kell, hogy összejöjjön a számlámon 20 milló forint, mert muszáj, és tekintettel arra, hogy az induláskor egy vasam sincs, elég merész vállalkozásnak tűnik. Mission impossible.

Archívum

Friss topikok

A kezdő milliomos átka

2010.01.25. 19:57 Szerencsefia

Beszéltem már az életem során jó néhány olyan emberrel, akinek a hitvallása, jövőtervei vagy inkább az ábrándjai pontosan megegyeztek az enyémmel. Mit mondjak sokszor nem volt ez jó érzés, ugyanis az lehet, hogy ezekkel az álmokkal teljesen azonosultam magam is, de valahogy azzal a személlyel aki kimondta ezeket a gondolatokat, azokkal nem. Olyan volt, mintha kontrasztban lennék saját magammal. Mintha kívűlről látnám saját magamat. Mivel az illetőkbe nem láttam bele azt, hogy realitása lenne annak amikről áradoznak, így tulajdonképpen magamról is ezt kellett hogy gondoljam, és ez volt a legfájóbb. Valami hasonló érzést képzelj el mikor pl. meghallod a hangod felvételről, vagy látod magad egy kamerán. Hirtelen szembesülsz azzal, hogy nem is vagy magadnak szimpatikus, ugyanakkor egyszerre látod a "láthatatlant, a belső értékeidet, és a külsőséget annak minden vélt vagy valós korlátjával.
 
Sokan ábrándozunk arról, hogy egyszer csak meggazdagszunk. Vannak jó ötleteink is hozzá, de valahogy a megvalósítás már hibádzik. Talán túl sokat töprengünk rajta cselekvés helyett...?

Szólj hozzá!

2. vagy talán a 3. hét?

2010.01.18. 20:01 Szerencsefia

Na szépen idulok, rögtön az első heti blogolás után elfelejtettem a jelszót.

A múlt héten annyi történt, hogy voltam 2 helyes is állásinterjún, de hát egyiktől sem vagyok elájulva. Mindkettő értékesítő meló - a mostani önbizalomhiányos állapotomhoz nem ez a legmegfelelőbb munkakör bár tudom ez az a meló ahol nincs jövedelem plafon. Nem tudom. Valami kéne ami kirázna ebből a latyakból, mert ebbe csak egyre mélyebbre süllyedek. Ráadásul a derekam is bedurrant, tehát a fizikai munkával pénzkeresni részemről el van felejtve.

Szerdán vizsga a suliban, utána tényleg nincs kifogás, pénzt kell keresni! A hétre előirányoztam 1 tervet: legalább 100.000 Ft megkeresését. Ügyfelem még nincs meg, de hajtom márcsak önbecsülés visszaszerzése miatt is.

Szólj hozzá!

Első nap - nem kerestem semmit

2010.01.07. 14:17 Szerencsefia

Na nem hogy nem kerestem (találtam), hanem mégjobban apadt a pénzem (ami majdnem nulla) ugyanis vettem szemcseppet cirka 1600-ért.

A pénzkereseti stratégiám sajnos még elméletileg sincs meg, és ez aggaszt a legjobbban. Mert ha pl. azt találtam volna ki, hogy lexikonnal házalok és az első nap kirúgnak mindenhonnan, akkor se lennék elkeseredve (még) mert legalább van stratégiám. Most viszont nincs.
Nézegettem álláshirdetéseket is, tiszta röhej. Olyan helyekre is kérnek tapasztalatot és hasonló munkaköri előéletet amely pozícióba eleve nem is lehet, hisz olyan fiatal az az üzletág.

A 20 milla megkereséséhez heti 500 ezret ildomos lenne megkeresni, azaz napi 100-at. A szexiparban sem lehet ennyit keresni és ez megnyugtat, így gondolatilag sem kell foglalkoznom a kurválkodással. Ugyanígy egy csomó minden kiesik, de akkor mi marad? Hm... remélem valami reggelig körvonalazódik.

Szólj hozzá!

Az indulás

2010.01.05. 17:46 Szerencsefia

A terv tök egyszerű: munkával vagy más törvényes eszközzel szerezni húsz millió forintot 2011 januárig. Nem egyszerű. Főleg nem úgy, hogy nincs kézzel fogható melóm. Csak vergődök egy ideje, kiderül 40 éves koromra, hogy semmire nem vagyok alkalmas, vagy legalábbis senkinek sem kell a munkám.

A blogolásom célja csupán az, hogy napi rendszeres bejegyzéseim kontrollt adjanak a tevékenységemről - magamnak. Ugyanis az elmúlt év mindenféle önellenőrzés nélkül telt el, holott már akkor is aktualitása volt a fenti összeg megszerzésének.

Még magam is kíváncsi vagyok mi kerekedik ki ebből...

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása